Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen?
„Nem hangzik jól a state capture, küzdeni is kell ellene, de vezethetne mindez egy kicsit más végeredményre is. Ha ugyanis ez a sajátos támogatás a – kormánytöbbség által persze bármikor módosítható – szabályok betartásával történik, nem csupán legális eljárás lehet, de talán még némi járulékos hasznot is hozhat. A politika akár pozitív befolyást is gyakorolhat az üzleti világra: mesterségesen megerősíthet vállalkozásokat, abban a reményben, hogy azok később az állam segítsége (megrendelése) nélkül is boldogulhatnak. Ilyen példák garmadával vannak a világban, ám a mi történeteink sajnos nem erről szólnak. Itt az üzlet addig tart, amíg a hatalom: ha már nincs politikai befolyás, a korábban futtatott cégek is eltűnnek a süllyesztőben.
De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen? A – helyesen - egyre szigorodó átláthatósági szabályok csak megnehezítik a rejtőzködést, de nem teszik lehetetlenné a működtetést. Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam: olyan szabályozás kialakítására, amely a »csókosokat« is rákényszeríti arra, hogy piaci körülmények között is megállják a helyüket.
Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől, törekednének arra, hogy a politikai mankók nélküli világban is megállják a helyüket. A közpénz tehát nem csupán – a minden kurzusban megjelenő és nehezen kiiktatható - klientúra építést szolgálná, hanem áttételes módon hozzájárulna ahhoz is, hogy egy üzleti környezetben bizonyítani képes, hosszabb távon a politika nélkül is elboldoguló cég megerősítésével az ország javára legyen. Ha pedig ez nem megy, mert az adott cég amúgy életképtelen, a szabályozás még időben megakadályozhatná, hogy arra tökéletesen érdemteleneknek adjuk a közpénzt.”